a szombat borzalmasabb nem iis lehetett volna. alapból az utazást végig unta Huba, meg semmii kedve nem volt jönnii. meg iis értettem, nekem sem volt, de otthon maradnii annyii sem. - bár mégis otthon maradtam volna... - mikor megérkeztünk megmutattam a suliit, amii persze nem érdekelte, de gondoltam miért ne, közel van kb mindenhez. aztán sparhoz vásárolnii, ahol legalább jó idő volt. utána veszekedtünk... mint mindig, ismét a világ legnyomorékabb dolgain, amit már kurvára unok, de nem tudom, mit lehetne tennii ellene. igazából mindketten gecire makacsok és undokok tudunk lennii, amii egy kurvarossz párosítás, szóval ja.
igazából kellőképp tele lett a faszom, mire megtaláltuk végre a helyet. közbe Balázst iis leosztottam egyszer, tök jogosan. felesleges lenne kifejtenii a véleményem magáról a "buliiról", mert tényleg. még sosem éreztem magam ilyen szarul a "barátaimmal". az egyetlen dolog amiit sikerült felfognom a végére az egészből az az, hogy nem, ezek az emberek nem a barátaim, és nem, nem tudom jól éreznii magam sehol. persze ezt megtudom cáfolnii, de a kivétel erősítii a szabályt. visszagondolva a péntekii Viviis-Dóriis bulii kurvafasza, de ugyanúgy ott volt az, hogy órűkon át veszekedtem Hubával, így az sem volt jó. az emberek hatással vannak rám, mert hatással akarnak lennii rám, és már elegem van ebből.
vasárnap hajnal király volt. tulajdonképp érzékelhettem egy kicsit, milyen lehet a csöves élet. igazából erre a pár órára vicces volt, de hosszútávon nem űzném a dolgot.
Hubához jöttünk, aztán tizenegykor keltett anyuu. persze szokásosan beleszólt az életembe (miért ne tenné ezt bárkii iis?) aztán hazamentem. háromra otthon voltam, ötössel mentünk be temetőbe. Dorinával érzékeljük, hogy az évek során egyre inkább nem tudunk viselkednii a temetőkben, mert míg kiskorunkban bújócskáztunk, meg futkároztunk, most egy padon ülve facebookoztunk. hát... ez van.
aztán végre sikerült kialudnom azt a borzasztó hetet. hétfőn időben keltem, még 10 előtt, aztán a semmiivel töltöttem a napot. este azért bementem városba, és ettem egy pizzát amiit egész nap kívántam, majd becuccoltam édességgel, és ittunk Dóriival és Éviivel. később Ákos iis kijött, majd Dorina egy teljesen felesleges dolgon behisztizett, amiit még visszagondolva sem értek nagyon.
ma meg itt vagyok Hubánál. viszonylag korán keltem ma iis, aztán írtam a kiis drámám, meg összepakoltam aránylag, és jöttem, amilyen gyorsan csak tudtam. két órája ülök itt, és kurvára unatkozok. szerintem Hubának van valamii baja, de hiába kérdezem, hogy mégis mii, bassza megmondanii, aztán később ezekből a pillanatokból lesznek azok a veszekedések, hogy "én soha nem hallgatom meg őt". azt se mindiig értem, hogy miért nem adok nekii biztonságot. ha itt tartunk Ő sem ad nekem. de én ezt sosem hozhatom fel, meg igazából nem iis akarom. elég az nekem, hogy van, csak nekii nem vagyok elég én. és ezt hangoztatja meg minden, konkrétan a kevés önbizalmam, amiit december óta felépítettem magamban lerombolta, és akkor csodálkozik. persze ezt sem mondhatom nekii, mert az van, hogy mit várok. ha meg elmondom akkor meg az van, hogy ne akarjam megváltoztatnii. igazából nem akarom, csak nekem furcsa, hogy ennyire képtelen egy normális kapcsolatra. mert csak elvárható az, hogy ne beszéljen csúnyán velem, nem? de mindegy, én élvezem ezt a normálatlan kapcsolatot iis, nekem csak az a lényeg, hogy Ő legyen velem, és szeressen, mert én már nem tudnék nélküle meglennii. az iis érdekes, hogy ugye 50 nap, és mindig elkúrjuk valamiivel, de én mégiis totál hiszek a dologban. mert én tényleg el tudnám vele képzelnii a jövőm, de látom rajta, hogy most totál céltalan, csak ezzel engem iis tök lehúz, és nem tudom mit csináljak, mert nem akarom, hogy elhagyja magát, de valamilyen szinten már megtörtént.
és én komolyan nem tudom már, hogy mit csináljak... hogy hogyan tudnék nekii segítenii. csak nem iis mondja, mit kellene tennem, és magamtól már nem tudok miit kitalálnii. :s
na mindegy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése